Nyitóképen: Donald Tusk mostani és az előtérben Mateusz Morawiecki korábbi lengyel kormányfő (JANEK SKARZYNSKI / AFP)
Mint ismert, a Jaroslaw Kaczynski-féle jobboldali, konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) nyolc évnyi kormányzása véget ért tavaly, amikor a parlamenti választás után Donald Tusk Polgári Platformja koalícióra lépett a baloldallal és más, centrista erőkkel, s így megalakulhatott Tusk újabb kormányzata.
A lengyel nemzetkarakterre jellemző szenvedélyességgel átitatott helyi politikában
két évtizede és ma is tart Tusk és Kaczynski, valamint táboraik kemény, keserű szembenállása,
miközben az egykori mélyen katolikus és Magyarországhoz képest szerényen élő lengyel társadalom is nagymértékben megváltozott. Ma már két Lengyelország áll egymással szemben. Az idősebb, vallásosabb, vidékiesebb, szerényebbb körülmények között élő lengyeleket képviselő PiS áll szemben a rohamosan fejlődő nagyvárosok egyre szekulárisabb és liberálisabb, fiatalabb és jólétibb társadalmi rétegeit képviselő másik oldallal, akiket Tuskék, az új baloldal és más centristák képviselnek.
Tavaly ősszel a mérleg nyelve Tuskék felé dőlt el, de az ellenzékbe szorult PiS azóta sem a sebeit nyalogatja,
hanem keményen küzd minden fronton a visszavágásért.
Ennek első nagy lehetősége a mostani EP-választás. Az elmúlt hetekben, hónapokban is forró volt a lengyel belpolitika – nem csoda, hiszen a két tábor fej-fej mellett áll a felmérésekben.
A legutolsó felmérések szerint az Egyesült Jobboldal – a Jog és Igazságosság és Paweł Kukiz radikális jobboldali politikus mozgalmának koalíciója – 30-32 százalék körüli eredményre számíthat a választáson. Fő vetélytársuk, Donald Tusk Polgári Koalíció nevű szövetsége – amely a Polgári Platformot és több kisebb liberális és zöld erőt (Modern, Lengyel kezdeményezés, Zöldek, AGROunia, IGen Lengyelországért) egyesít – 30-34 százalék közötti támogatottságot tud most felmutatni. A hibahatárokat is beleszámolva látható, hogy
a választás napjának végén dől el, ki tud valamivel több szavazót elcsábítani az ellenfélhez képest.
Kaczynskiéknak viszont problémát jelent – az előző választáshoz hasonlóan -, hogy nincs további szövetségesük. A Harmadik Út, Szymon Holownia jobboldali-liberális tévés személyiség pártja önállóan 10-11 százalékot szerezhet, és ők nem mellesleg együtt kormányoznak Tuskékkal. És további 7-8 százalékot szerezhet az új baloldali szövetség, ami szintén benne van Tusk koalíciós kormányában.